Barion Pixel

Lexi Vendégház Balatonboglár

A Gömbkilátó télen is látogatható!

Egyik nap a szokásos sétám erre vitt, és úgy rácsodálkoztam erre a különleges kilátóra, mintha még sosem láttam volna!
Mondjuk valóban nem jártam itt jó ideje, úgyhogy valóban voltak (számomra is) újdonságok a Várdombon.
Gömbkilátó Balatonboglár
Gömbkilátó Balatonboglár
Felmentem a kilátóba is, és megint megállapítottam, hogy annyia-de-annyira szerencsések vagyunk, hogy ilyen csodaszép helyen lakhatunk!
Nagyon tetszik mindig.
Télen a kilátó melletti bobpálya és kalandpark nem működik, viszont a gömb nyitva van és belépőjegy nélkül is látogatható.
Ha megnéznéd, szállást találsz hozzá nálunk!

Korcsolyapálya a Balatonnál

Nem tudom két kezemen megszámolni, hogy hány alkalommal hallottam már a kérdést: „Ti mit csináltok a Balatonnál télen?!! Halál unalmas, ugye?!!”

Hát a válaszom az, hogy nagyon nem!

Lehet, hogy régen az volt, de a sok fejlesztésnek köszönhetően, ma már van mit csinálni a Balatonnál egész évben.

El is határoztam, hogy ezentúl (esküszöm és fogadom, hogy úgy is lesz :))) ) sokkal többet fogok írni, hogy bemutassam a Balaton igazi arcát a helyiek szemszögéből.

Most épp január első hete van. Egy jó kis unalmas szombat este. De nem az!

Ma este például a boglári Kikötőnél JÉGDISZKÓ van. Lehet enni a büfében frissen sült lángost (hát ha már Balaton, akkor ne szakadjunk már el ettől a sztereotípiától:))) ) van finom fánk, forró tea és forralt bor a büfében, ami mellesleg egész évben nyitva tart.

Szólnak a 80-as, 90-es évek legjobb zenéi, suhansz a jégen, és nézheted közben a csodaszép naplementét. Hát ez biztosan nem unalmas.

Ez (is) a téli Balaton! Ugye milyen menő?