⚜️Személyes poszt ⚜️ Vállalkozásunk története⚜️
⚜️Régóta gondolkozom, hogy megosszam-e Veletek a történetemet, mert ez nem egy klasszikusan „szép” történet.
⚜️Akár nevezhetjük traumának is.
⚜️De a történet vége „happy end”, és ennek a történetnek nagyon is sok köze van a Lexi Vendégház születéséhez.❤️
⚜️Menjünk vissza 10 évet az időben. Akkoriban -körülbelül 40 éves korom körül- kezdődtek az egészségügyi problémáim, de gondoltam „korral jár.”
⚜️ Jártam sportolni, de nem volt eredménye, sőt… az edzőm azt mondta, menjek és vizsgáltassam ki magam, valami nem oké. Mentem. Kiderült, hogy tényleg beteg vagyok, és sajnos végleges az állapot. Törődjek bele-mondták.
⚜️Testileg, lelkileg padlón voltam. 😞 A létező összes életmódváltó módszert, csodaszert kipróbáltam…. És nem lettem jobban.
⚜️Hiába gyógyszereztek, nem hatott.
⚜️Aztán találtam egy nagyon lelkiismeretes orvost. Ő megállapította hogy rezisztens vagyok a kapott gyógyszerre, és külföldről kaptam gyógyszert. Attól végre jobban lettem, de nem volt az igazi az sem.
⚜️Aztán az első hullámban – amikor még nagyon tarolt a vírus, – kovidos, majd rá 3 hónapra posztkovidos lettem. A SOTE-n kötöttem ki, 90%-osan roncs tüdővel. Igazából csodálkoztak, hogy tudtam a saját lábamon bemenni a kórházba, mert rég gépen kellett volna már lennem. Szteroid, oxigén, de túléltem.
⚜️Amit a kórházban láttam, az felébresztett. Úgy jöttem haza, hogy élni akarok! Fel akarom nevelni a gyerekem, és egészséges akarok lenni. De hogyan? Ez volt a kérdés.
⚜️A mellékvesém kezdte feladni a sok stressztől. Akkor már alig bírtam mozogni, ízületi fájdalmaim voltak, és legszívesebben egész nap feküdtem volna a fáradtságtól. Fulladtam 5 lépcsőfoktól is, és állandóan tüdőgyulladást kaptam és állandóan CT-re jártam a maradandó tüdősérülés miatt.
⚜️Az orvosom kortikoszteroidot adott, azzal ismét visszatért az erőm, de tudtam, hogy nem ez a megoldás.
⚜️Hetekig feküdtem a kórház után teljesen elszeparálva, egyedül. Rengeteg időm volt gondolkozni, így számot vetettem, hogyan akarom élni a „B oldalt”.
⚜️Elhatároztam, hogy leépítek minden romboló emberi kapcsolatomat, mindent, ami elszívja az energiám. Eldöntöttem, hogy munkaként csak a szálláshely szolgáltatás marad, ami addig csak nyáron adott elfoglaltságot. Szomorú szívvel jöttem el a munkahelyemről, mert szerettem, de tudtam, hogy két állás nem maradhat, mert nem bírnám. Ezeknek a történéseknek és nehéz döntéseknek az eredménye lett a Lexi Vendégház!
⚜️Megreformáltam mindent a vállalkozásomban. Nem éreztem munkának, inkább hivatásnak, és szívvel lélekkel alakítom, szépítem, jobbítom azóta is a Lexit!
⚜️És hogy az igazi „happy end” is meglegyen: tavaly tavasszal voltam utoljára a Post-Covid Ambulancián, és a Professzor Asszony a CT-t látva felugrott a székből és összecsapta a kezét és megkérdezte: „Maga mit csinált?! Mintha nem ugyanaz a tüdő, és nem ugyanaz a CT lenne! Kimondhatjuk, hogy meggyógyult!”
Sírva fakadtam a boldogságtól…
⚜️És hogy mit csináltam? Hú, hát ez egy nagyon hosszú történet… életmódot váltottam. Ha érdekel, elmesélem Nektek majd egy posztban, bár senkit nem akarok untatni ezzel. Végre jól vagyok, és már letettem mindhárom gyógyszerem, -amit azt mondták szedjek életem végéig,- mert most már nem kell.
Nagyon hálás vagyok Veronikának és Györgyinek, akik kiváló orvosok, nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok. Minden követ megmozgattak, hogy anno jó kezekbe kerüljek!
⚜️Akiknek még örök hála, azok a Barátaink, akik mind ott voltak mellettünk és segítettek a bajban.
⚜️Utoljára, de nem utolsósorban hálás vagyok az én nagyszerű Férjemnek Csabának, aki segített mindenben és támogatta a vállalkozási ötleteimet (és amivel néha az agyára mentem, és megyek… ), és Nagylányomnak, Mírának, akinek az ölelése volt a legjobb gyógyszer, és amiért azt mondtam magamnak minden nap, hogy meg fogok gyógyulni!
⚜️És végezetül nagyon hálás vagyok még Vendégeinknek, akik minket választottak, és választani fognak! Hálás vagyok a pozitív visszajelzésekért, a jó értékelésekért, az apartmanban hagyott kis köszönő levelekért!
⚜️Hálás vagyok a munkámért, a hivatásomért, és – most már, – ezért az egészért, ami velem történt… mert ma nem lennék itt, ahová megérkeztem!
❤️Köszönöm!❤️
Ölelés: Mónika
